Hát nem csodálatos az élet? Azért indítom ezzel mondandómat, mert úgy érzem, kivételesen szerencsés vagyok.
Egy csodálatos és nyugodt helyről írok. A Holt-tengernél vagyok Izraelben, és Jordánia hegyeit látom magam előtt. Minden olyan csendes és békés itt, és úgy érzem, többet is meg kell osztanom a kalandjaimról. El szeretném mondani, hogy egy vesebeteg hogyan élhet teljes életet.
Világosan emlékszem a napra, amikor elkezdtem a dialízist. 2017. április 19-én bementem a műtőbe, hogy betegyék a katétert, és rögtön utána el is kezdődött a dialízis. Háromórás kezelés volt. Akkor még nem beszéltem róla sokat, mert tagadtam az egészet. Nem volt könnyű elfogadni, és emlékszem, hogy felhívtam a barátaimat és a családtagokat, hogy megtudjam, van-e valakinek az enyémmel kompatibilis vércsoportja. De nem találtam megfelelő donort.
Tíz nappal később megszületett a fiam, Guilherme. Életem legnagyobb szerelme ott volt a karomban, alig több mint 3 kilósan. Emlékszem, hogy ezt gondoltam: mostantól érted élek.
Az a tíz nap pontosan az a tíz nap volt, amire szükségem volt ahhoz, hogy megértsem, amit meg kellett értenem. Mindent. A dolgok működését. És elkezdtem érdeklődni a betegség és a dialízis folyamata iránt. Ez volt az a pillanat, amikor elhatároztam, hogy nem hagyom, hogy a betegségem erősebb legyen nálam, és ezért szeretném veletek megosztani azt a négy lépést, amit megtettem azért, hogy eljussak oda, ahol ma vagyok: boldogabb vagyok, mint valaha, és megvalósítottam életem álmát.
Első lépés – szabaduljunk meg a minket nem szolgáló hozzáállástól
Orvosi leleteim szerint 71,4%-os veseelégtelenségben szenvedtem. A kezelések után olyan fáradt voltam, hogy a másnapot mindig átaludtam, vagy pihennem kellett. Ha tükörbe néztem, sajnáltam magam. Még csak 28 éves voltam, és azt hittem, hogy már soha nem dolgozhatok, és egész életemet egy gépre csatlakoztatva kell eltöltenem.
Gyakran az első gondolatunk ez: hogyan fognak mások látni engem így? Ezek azok a szavak, amelyeket agyunk feldolgoz, és ezek miatt panaszkodunk mindenről, akárki is legyen körülöttünk. Ezek azok a szavak, amelyek egyszerre elhitetik velünk, hogy senki sem fog minket soha szeretni. Ebben a pillanatban elfelejtjük valódi értékeinket. És itt zajlik le az első csata: a számunkra káros hozzáállástól való megszabadulás. Az, hogy kezdtem megérteni a betegséget és a kezelést, nagyon fontos volt nekem, mert így tudtam mentálisan feldolgozni azt a tényt, hogy ez a folyamat, a kezelés tart engem életben.
Csak akkor lehetünk igazán boldogok, ha megértjük, hogy a dialízis nem valami rossz dolog. Éppen ellenkezőleg, szerencsések vagyunk, hogy ezek a kezelések léteznek, mert ezek teszik lehetővé, hogy tovább éljünk azokkal, akiket szeretünk, és tegyük azokat a dolgokat, amikben örömünket leljük. Ha ezt megértettük, készen állunk a következő lépésre. Ma már hálásabb vagyok az engem ért jó dolgokért, és már nem vesztegetem az időmet arra, hogy panaszkodjak és nyafogjak.
Második lépés – képességeink felismerése
Miben vagyok jó? Mi az, amit tényleg szeretek csinálni? 2017-ben alapítottam egy idegenforgalommal foglalkozó vállalatot, és életemben először egyéni vállalkozó lettem. Soha nem terveztem, hogy ezt szeretném csinálni, csak így alakult. Nagyon sok pénzt fektettem abba, hogy azt csinálhassam, amit tényleg szeretek csinálni.
“De ha minden dialíziskezelés után fáradt vagyok, tudok-e majd egyáltalán dolgozni?” A jövő miatti aggódás magasra tetette velem a mércét saját magammal szemben. Többet akartam, mint amennyire képes voltam. Meg kell, hogy mondjam, állandó elégedetlenségben éltem, mert nem voltam képes a saját magam számára kitűzött célokat elérni. Nem volt könnyű folyamat, de kezdtem megérteni, hogy a legegyszerűbb út előre, ha világos és elérhető célokat tűzünk ki magunk elé.
Elsőként megpróbáltam megérteni, hogy szakemberként milyen kvalitásokkal bírok. Ezután elfogadtam, hogy lesznek olyan napok, amikor frusztrált leszek. Megtanultam engedni az elvárásaimból, ha tudtam előre, ahogy azokat nehezebb lesz elérnem. Ettől kezdve minden megváltozott. Elhatároztam, hogy a kezelés napjait kiveszem szabadnapnak, és a kezelés nélküli napokon a legjobb formámat hozom, amikor is kétszer olyan keményen kell majd dolgoznom, hogy behozzam a pihenésnek szentelt időt. Ettől sokkal energikusabbnak éreztem magam. Céltudatosan mentem dolgozni, lehetséges új ügyfeleimet pedig újult energiával fogadtam. Az eredmény: az eladások az egekbe szöktek. A vállalatom sikeréért kitűzött célok kezdték meghozni gyümölcsüket, és minden sokkal jobban ment.
Különösen fontos, hogy alkalmazkodjuk a realitásokhoz, hogy olyan életet élhessünk, amelyben boldogok vagyunk, és amelyben képesek vagyunk leküzdeni mindent, ami a nap során ránk vár.
Harmadik lépés – mindig a jelenre fókuszáljunk
Sokan dédelgetnek terveket a jövőre vonatkozólag. Ez rendben van, és észszerű gondolkodásra vall. Azonban nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy az életünk itt és most történik. Terveinket mindig friss szemmel kell néznünk, hogy ne valljunk kudarcot. Ez ismételten csak a tagadás fázisába vezethet minket. Ha a jelenre fókuszálunk, minden nap minden egyes perce számítani fog, és így elkerüljük, hogy órákat (és napokat) vesztegessünk el arra, hogy mérgesek vagyunk saját magunkra és a körülöttünk lévőkre. Ha a jelenre összpontosítunk, és szem előtt tartjuk, hogy az élet most történik, minden győzelmet megélünk, ha elérjük az általunk kitűzött célt. Ennek eredményeként boldogabbnak érezzük magunkat. Ha azt gondoljuk, hogy „Jó vagyok abban, amit csinálok”, a jólét és szeretet érzését biztosítja, még a mindennapi élet legegyszerűbb cselekedeteiben is.
Negyedik lépés – Önmagunk elfogadása, kudarcok és tanulás saját hibáinkból, a hála folyamatos gyakorlása
Ha elfogadjuk önmagunkat, azt is látni fogjuk, hogyan kezdhetjük újra. Ez a dialízis: egy újrakezdés. Az élet megváltozott, hogy helyet szorítsunk benne annak a dolognak is, ami lehetővé teszi, hogy tovább éljünk. Ha megszabadulunk attól a kisebbségi érzéstől, ami abból ered, hogy olyan emberekkel hasonlítjuk össze magunkat, akiknek nem kell ugyanazokon a dolgokon keresztülmenniük, amelyeken nekünk, és nem kell „az idejüket egy gépre kötve eltölteniük”, tettünk egy lépést afelé, hogy jobban bánjunk saját magunkkal. Ha ezt megtesszük, annak meglesz a hatása – a munkahelyen, a családban, vagy akár olyan mindennapi élethelyzetekben is, mint a forgalmas utakon való vezetés. Mivel a kezelés elveszi szabadidőnk egy részét, meg kell ragadnunk azt az időt, amikor éppen nem a kezelésen veszünk részt, és azt 200%-on kell megélnünk!
Az élet együtt jár azzal, hogy hibákat követünk el, de általuk fejlődünk is. Korlátainkból a legtöbbet kell kihozni ahhoz, hogy jobb emberré váljunk, és hogy példamutatásunkkal inspirálni tudjunk másokat is. Ez jobb annál, mintha arra gondolnánk, hogy jogunkban áll panaszkodni mindenről, csupán azért, mert úgy érezzük, hogy kevesebbet érünk másoknál. Nem érünk kevesebbet!
A hála érzete a legjobb, amit érezhetünk. Az egyszerű dolgokért, azokért a dolgokért, amikért keményen megdolgoztunk, és amelyekért harcolnunk kell. Azzal, hogy hálásak vagyunk, azt mondjuk magunknak: nyertes vagyok, és ez a betegség nem fogja meghatározni az életemet.
Most így érzek: nyertes vagyok. Te is akarsz nyertes lenni?